2018. november 9., péntek

hogyan mentettek meg...


Túlságosan is kevés olyan részlete van az életemnek, amit nem osztottam meg veletek. Azonban mégis akadt egy olyan időszak, amiről csupán néhány embernek beszéltem. S van egy olyan ember, akit meg egyáltalán nem említettem sehol. Nem azért, mert szégyelltem vagy titokban akartam tartani, hanem mert nem tudtam, hogyan állna hozzá ehhez az egész történethez. Viszont a nyáron sikerült pár percet vele töltenem, beszéltem erről neki, s hálás volt, hogy megosztottam mindezt. Most egy írok egy kicsit hosszabban erről, lássátok ti is milyen is ő valójában, s hogyan mentette meg az életemet. Még hogyha ő nem is tudott róla.


"Tudom, hogy áldozat nélkül sosincs siker, és lassan kezdek hálás lenni a sorsnak a mélységekért, mert ha nem élek át annyi mindent - ma nem az lennék, aki vagyok."


Most néhány éve volt egy olyan sötét korszak az életemben, amiből nem gondoltam volna, hogy valaha is ki tudok kerülni. A hullámok összecsaptak a fejem fölött, engem lerántottak a mélybe, s olyan távol kerültem a fénytől, hogy a végtelen sötétben elveszítettem minden reményem. Mintha teljesen kitörölték volna belőlem a boldogságot, az örömöt és az életet. Elzárkóztam, rengeteget sírtam, kerestem a maradás legapróbb okát is, de nem találtam egyetlen indokot sem. Ott, abban az állapotban, olyan döntést hoztam, amire most visszagondolva, már nem vagyok büszke.

Úgyhogy egyik este, amikor egyedül voltam otthon, tele engedtem a kádat forró vízzel, s beleültem. Megszokásból magammal vittem a laptopom is, s egy ismeretlen lejátszási listát indítottam el. Mindig is imádtam a zenét, az volt az egyetlen dolog, ami megtudott nyugtatni. Ahogy a percek teltek, nekem egyre több és több könnycsepp folyt végig az arcomon. Átgondoltam mindent újra és újra, próbáltam lebeszélni magam róla, de már túlságosan is késő volt. Kezemben egy pengével készen álltam elmenni. Éreztem, hogy a végső pillanat egyre közelebb és közelebb jön, csupán két vágás és mindennek vége lesz.

És akkor, a semmiből, egy olyan zene kezdett el szólni, amire addig sose figyeltem oda. A szövege nemcsak sebeket vájt belém, hanem egyszerre gyógyított is, egy pillanatra kirántott a sötétből. Végighallgattam. Újra meg újra. Majd rákerestem az előadóra, s belehallgattam más számokba is. Minden egyes sor, minden gondolat szinte a szívemhez szólt, s én ott, a közben kihűlt vízben, végre nem éreztem teljesen egyedül magam. A sors rendezte úgy, hogy abban a percben, értsem meg igazán a dalait. És talán azt is, hogy pont Ő, aki nem is sejtett semmit erről az egészről, megmentette az életemet.

"Épp csak érdekelne már, hogy mire jó ez az egész.
Mindennap új varázslat és újabb csodatörés."



Keresztes Ildikó. Ő az én megmentőm. Egy olyan előadó, egy olyan ember, aki az álmait követte, zenélt és megpróbált minél több érzelmet beleadni a dalaiba. Viszont az még ő sem sejthette, hogy mekkora hatással is van az emberekre. És mekkora hatással volt rám. És én annyira, de annyira megszerettem volna neki köszönni mindezt, de sosem volt rá alkalmam. Tudtam, hogy először élőben kell elmondanom neki mindent. A nyáron meg sikerült egy fellépése előtt pár percet eltöltenem vele kettesben, én meg kihasználtam a pillanatot, s kiöntöttem neki a szívem. Elmondtam mennyit segített, s mennyire hálás voltam neki.


Nem szidott, nem haragudott és nem is ítélt el emiatt. Átérezte a helyzetem, s megölelt. Könnybe lábadt a szemem, de ezúttal a boldogságot. Hatalmas kő esett le a szívemről, hogy végre mesélhettem neki, s megköszönhettem neki mindent. Mindazt az erőt, amit tőle kaptam. Ő meg nem tudta elhinni, hogy mekkora hatással is van az emberekre. Egyszerre reszkettem és égett a torkom, s olyan szorosan szorítottam a kezét, mintha a világ sorsa múlna rajta. Akkor nyújtotta először fizikailag is a segítséget nyújtó kezet. Még ha addigra már ki is rántott a mélyből.


Annyira hálás vagyok neki mindazért, amit velem tett. Köszönettel tartozom neki, hogy annyit dolgozott, hogy egy nap oda kerülhessen, ahol most van. S köszönettel tartozom azért is, hogy olyan csodálatos dalokat énekel, tele érzelmekkel. És hálás vagyok, hogy erőt adott, segített. Nélküle nem lennék itt. De pont jókor volt jó helyen, s olyat tett, amiért hálám örökre üldözni fogja. Megmentett.

Azokban a sötét percekben ő volt a fény, a támaszpont, s miatt mentem tovább. Támaszra találtam benne, s olyan kapaszkodó kezet nyújtott, ami segített kijutni a véget nem érő labirintusból. S mindez az ő érdeme, hiszen nekem nélküle nem ment volt. Ezért is szeretem annyira. S ezért is reménykedem benne, hogy bárhol is legyen az életben, remélem mindig is tudni fogja, hogy mennyire, de mennyire szeretem. És mindig is azt fogom tenni. Sose fogom elfelejteni, hogy mekkora hatással volt rám, s remélem, hogy valahol a szíve mélyén mindig is emlékezni fog rá, hogy valahol van egy fiú, aki az életét neki köszönheti.

Továbbá reménykedem abban is, hogy bárhol is legyen, bármit is hozzon az élet, mindig legyen boldog. Mert megérdemli.



Köszönöm, hogy leírhattam mindezt, s köszönöm, hogy elolvastátok!

hamarosan jelentkezem...
szilárd xx.




2018. június 21., csütörtök

diagram.


egy

meg

egy

az kettő, nekünk mégis három lett.

te és én, majd jött ő, s engem

kivontál

a

képletből.

nélküled.


semmim sincs,
mintha sose
éltem volna,
mintha minden
versem értelmetlen
lenne. nélküled
egy senki vagyok,
ki nem találja
helyét a kegyetlen
világban. mintha
egyszerre fájna
és égetne, mintha
újra meg kellene
tanulnom levegőt
venni.


ilyen
nélküled.

hozzád hasonló.


olyan sok ember kering
a világban, akik hozzád
hasonlóak:

megjátsszák a szeretet,
majd, amikor már semmi
sem kell nekik tőled,
egyszerűen otthagynak.

olyan sokan vannak, akik
besározzák majd neved, mert
nem tudják elviselni, hogy
neked sikerült továbblépned.

olyan sokan fognak még
szenedbe hazudni, de
kedvesem, nem te veszítesz,
amikor kilépnek életedből.

s kedvesem, olyan sokan
fognak még megbántani,
de megígérem neked,
hogy a végén jó lesz.

mert a legvégén
minden jó lesz.

térdre borulva.


hazudtál nekem,
s sikerült átverned,
pedig én mindig
a javadat akartam.
engem állítottál be
örültnek, még akkor
is, amikor csakis
én védtem meg
hátad a kések ellen.

te mégis hátba
támadtál, levágtad
szárnyaim, s a sínek
közé löktél.

de miattad találtam
meg az erőm, amit
eddig nem ismertem,
s miattad lettem az
az ember, aki most
itt áll. s ha azt hiszed,
hogy sikerült engem
megbántanod, nagyot
tévedsz.

lehet térdre borulok,
de nem azért, hogy
neked könyörögjek,
hanem azért, hogy
megkapd azt, amit
érdemelsz.